TOP 10 Digital signage trendek 2009-ben
Trend #1: A tartalom a következő fő kérdése az iparágnak
Ez az év meghatározó lesz a kiemelkedő tartalmak szempontjából. Mint iparág, igen jó lehetőségekkel rendelkezünk, hogy célbajuttassunk üzeneteket a DOOH-n (Digital Out of Home Network) keresztül. Az ősidőkben a barlangrajzok a bizonyítékai, hogy az emberek arra használták az ábrákat, képeket, hogy olyan helyeken ahol mások is elhaladnak, kommunikáljanak velük. Fontos információkat adjanak át nekik. Sok száz évvel később a technika fejlődése megváltoztatta az emberi kommunikációt, minden eddiginél gyorsabban és pontosabban tudunk információkat célba juttatni. A technológia, amely új médiumot adunk nekünk, a Digital signage mára már mindenhol elterjedt. Új médiumként a Digital signage-nak is meg kell találnia a saját kreatív koncepcióját.

Trend #2: A tradícionális műsor szolgáltatók belépnek a DS piacra
A televíziós piac csökkenésével a műsor gyártók és producerek olyan utakat keresnek ahol jobban kihasználhatják a DOOH piacát. Ez a természetes evolúciója egy új médiumnak, egyre több cég kezdi el tesztelni a felületet. Néhányán teljesen átlépnek, felismerve, hogy nincs más lehetőségük. A kreatív cégek egyre jobb szakemberket alkalmaznak, akik egyre jobb digital signage tartalmakat tudnak előállítani.

Trend #3: Az ügynökségek felismerik a Digital signage erjét
Sok ügynökség ráeszmél, hogy érdemes megismerni a DOOH-t. Nehéz átállni a hagyományos felületekről a DOOH-ra, de néhány ügynökség rá fog venni márkákat, hogy nyugodtan lépjenek be ebbe a szegmensbe. Nagyon fontos iránya, hogy a közvetítő rendszerek lehetővé teszik az ügynökségek számára, hogy minden eddiginél könnyebben és gyorsabban helyezenek el tartalamkat a hálózatokon. Az ügynökségek is felismerik, hogy a DOOH több mint egy digitális óriásplakát.

Trend #4: A cégek elkezdik áthozni költéseiket a TV-től
A nagyobb márkák belépnek a szegmensbe, most. Mivel a TV nézettsége csökken, elkezdenek más, hatékonyabb felületeket keresni. Ez a trend tavaly év végén elindult, amikor néhány cég lecserélte az ügynökségét és elkezdett közvetlen ismerkedni a DOOH-val. Saját belső hálózatokat építenek az üzletekben, amelyek a marketing stratégia fontos részévé válnak.

Trend #5: Kritikus a kereszt platform és interakció a mobiltelefonokkal
Múlt évben a bluetooth és szöveges üzenet küldés kombinálása a DOOH-val túljutott a pilot szakaszon. A kapcsolat és a szibiotikus kapcsolat csak erősödni fog 2009-ben. Személyre szabott lehetőségeket kínálva a technológia minden eddiginél jobban erősíti az eladást. Követve ezt az interakciót és mérve a hálózat és a kampány hatékonyságát, igen fontos visszajelzésekhez juthatunk.

Trend #6: Interaktivitás és mérés
Az LCD, plazma és LED felületek árának csökkenése jelentős volt az utóbbi 6 évben, ez a trend folytatódni fog. A média lejátszók fejlesztései is ár csökkenéshez vezetnek. A minőség igen fontos tényező marad, ez biztosítja, hogy a hálózatok folyamatosan működhessenek, 24 órában.

Trend #7: Adat vezérelt hírdetés
A nagy hálózatok növekvő száma miatt az egyedi lejátszási listák egyre fontosabbá válnak, a kulcs, hogy a korábbi nézők tulajdonságai alapján számukra releváns hirdetéseket sugározzunk.Ez utat nyit egy olyan adatbázis számára, mellyel a komplex hol, mikor, kinek döntéseket egy egyszerű kereséssé konvertálja.

Trend #8: A felületek és lejátszók árainak csökkenése új fázisba lép
Az LCD, plazma és LED felületek árának csökkenése jelentős volt az utóbbi 6 évben, ez a trend folytatódni fog. A média lejátszók fejlesztései is ár csökkenéshez vezetnek. A minőség igen fontos tényező marad, ez biztosítja, hogy a hálózatok folyamatosan működhessenek, 24 órában.

Trend #9: A konszolidáció folytatódik
Ebben, a különleges gazdasági helyzetben sok konszolidációra és csődre számíthatunk 2009-ben. Ezek a piacnak jók is meg nem is. A csődök segítik a fennmaradó és új cégeket az üzleti modelljük fejlesztésében és elmélyítésében, a gazdasági környezet ezt a normál evolúciójához képest gyorsítani fogja, és meghozza a sikert a jól megalapozott, jó üzleti modellel működő és megfelelő cashflowal rendelkező cégek számára. 2010 a győztesek éve lesz, ahol a néhány fennmaradó cég dominálni fog a piacon.

Trend #10: A szegmens növekedni fog de lassabban
A korábbiak ellenére a piac növekedés lassulni fog. A Digital signage hálózatokban megvan a lehetőség a költségek csökkentésére, az erőforrások visszafogására és hatékony üzenetek kommunikálására. A Digital signage-nak meg van a növekedéshez szükséges kulcs. Ez a szakmának és az életnek is egy újabb növekedést biztosító éve lesz 2009.

(forrás: digitalsignal.blog.hu)